Kaposvár, 1979-2019
„Sportunk szórakozás és nem létkérdés.”
(Anker)
Nehezen fog a tollam… Rég forgattam. Pedig szeretek írni. Úgy látszik az nem elég, gyakorolni kell, mert anélkül az ihlet is nehezebben jön. Igaz a mondás, gyakorlat teszi a mestert. Persze én mester nem voltam, vagyok, leszek, de nagy terveim azok voltak. Könyvet akartam írni egy olyan történetről, ami 1979-ben megszakadt. Lelkesen kutattam, riportokat készítettem, dokumentumokat gyűjtöttem, rendeztem, rendszereztem, összefoglaltam. Nagy mennyiségű anyag gyűlt össze, számomra csodálatos ereklyékkel. A gyűjtemény növekedésével nőt a gyanúm is, hogy ennek azért valahol határt kell szabni. Nem lehet Anker Alfonz kaposvári galambász pályafutását teljes egészében bemutatni, mert mindig előkerül egy morzsa, amit még jó lenne beilleszteni. A lényeg, hogy olyan mű szülessen, amilyen még nem volt. Az évek teltek, a munka haladt, a színre lépést halogattam, mert belefutottam egy nosztalgiahullámba. Rövid időn belül három kiadvány is megjelent Ankerról. Ez visszavetette a lendületemet, mert az volt az érzésem, ilyen dömping idején nem szabad újabb Anker témájú kiadvánnyal megjelenni. A fogadtatás valószínűleg az lenne, hogy már megint Anker? Nem akartam a témát elcsépeltté tenni, azt gondoltam, várjunk. Meddig? Talán mostanáig. 2019-ben lesz halálának 40. évfordulója. Csakhogy most vissza kellene zökkennem abba a kerékvágásba, amiből néhány éve kiestem. A visszazökkenést nem segíti, hogy látom, a galambász közéletben milyen állapotok uralkodnak. Van-e igény a gondolatokra? Sajnos pesszimista vagyok. Nyugtalan időszakot élünk. Időről időre föltűnnek arcok, akik fennen hangoztatják, ők tudják mi az orvosság a bajokra, majd ők megmentik a postagalambsportot. Sajnos a világmegváltás nem létezik, csak szívós, kemény munka, az meg leginkább a szótlanul dolgozóknak szokott menni, nem a nagyhangúaknak.
Negyven év nagyon hosszú idő. Van még valami Anker tarsolyában? Tud még hasznosítható gondolatokat adni? 2017-ben az Anker Alfonz Fórumsorozat szikszói előadásához írtam egy képzeletbeli riportot, melyben olyan kérdéseket tettem föl „riportalanyomnak”, melyek ma erősen foglalkoztatják a galambásztársadalmat. Például fogy a tagság, kevés a fiatal, önzés, irigység, növekvő költségek távolítanak a sportunktól. A válaszokat Anker írásaiból vettem, de ez csak a riport végén derült ki. Ezzel azt akartam érzékeltetni, hogy a mai problémáink nagy része egyáltalán nem új keletű, 40-50 évvel ezelőtt is küzdöttek ezekkel. Tehát akiben fölmerül a kérdés, hogy aktuálisak-e ma az ankeri gondolatok, annak javaslom, vegye elő az írásait és olvasgassa. Szinte nincs olyan területe sportunknak, melyre ne találna használható választ benne. Többnyire nem fogadjuk meg a jó tanácsot. Nem csak az övét, másokét sem.
Na de mi újság az „őshazában”, Kaposváron? Hááát…, nincs Anker nosztalgia. A többséget nem érdekli. Vagyunk páran, akik egymás között azért beszélünk róla. Maradt valami Alfi bácsi után? Örömmel mondom, hogy igen! Szerencsére. Kiadatlan írások, levelek, fényképek, „muzeális” dolgok, még a versenyórája is. Galambok? Anker galamb, az nincs. De nem csak Kaposváron, másutt sincs. Anker galambok leszármazottai vannak. Nálunk elsősorban Sümegi Józsefnek és Kovács Ottónak köszönhetően. Dicsekvés vagy sem, de mára – az említett két sporttárs után – én őrzöm a lángot. Állományom az ő galambjaikon keresztül az egykori Anker galambokra épül. Desmet-Matthijs, Leus, Lahme, Plastron,…
Vándor! Ha Kaposvárra vetődve látni szeretnéd az egykor volt Meseország maradványait Hófehérkével, Csipkerózsikával, Hamupipőkével, Jancsival, Juliskával, nálam még megteheted! Ideig-óráig. Ki tudja meddig?! Jelenleg nem tudnám kinek átadni a stafétát.
rokontenyésztett Leus galamb
(tenyésztő: Kovács Ottó)
Micsoda? Hófehérke meg Csipkerózsika, Desmet-Matthijs meg Leus? Hol vannak már azok, ugye? Ezen nevek felemlegetésétől a modern irányzat képviselőinek a hideg futkos a hátán. Anker világosan megfogalmazta, hogy a galamb tenyésztője az, aki a szülőpárokat összeállította. Ennek ellenére ő is így használta. Ezek a nevek találóan jellemezhetnek egy galambtípust, pláne ha közös tulajdonságaik is szembetűnőek. Mindenki tudja, hogy ezek nem Desmet vagy Leus madarai, de kifejezőbb ezt mondani, mint gyűrűszámokat sorolni. Ismeretségi körömben is többszörös kerületi bajnokok írják a származási lapokra, hogy Janssen, Houben, Stichelbaut. Pedig ők aztán igazán vállalhatnák a nevüket.
Jók-e a „régi” vonalak? A régi és a mai galambok átlagos teljesítménye közötti különbséget nem a genetikai oldalon kell keresni. Az ellátás, felkészítés általános színvonalának emelkedése okozza az úgynevezett „gyorsulást”. Ez nem a galambok métersebességében jelentkezik, hanem a szorosabb listákban. Ezt már leírták nálam tapasztaltabb és régebbi harcosok. A galamb, csak egy lehetőség. Esetemben is, hiszem voltak szerény sikereim, de azért nem igáztam le a Délnyugat Kerületet az „Ankerokkal”…
Prózai oka van. Vannak nálam jobbak, szorgalmasabbak. Tőlem származó galambokról vannak jó visszajelzéseim, ami megerősít abban, hogy én vagyok a kevés, nem a galambok. Berkes László barátom a kishitűségem miatt most biztos megróna, hiszen 2018-ban a magdeburgi versenyen kerületi ötödik, hetedik, kilencedik helyezést hoztak az „Ankerok”… Föl is kapták a fejüket néhányan, hogy mi van, a nemecsek ernő hármat helyezett a kerületi tízben 800-ról?
Melyik volt az utolsó Anker galamb Kaposváron? Az 5050-79-6405 gyűrűszámú KRÉTÁS nevű sötétkovácsolt Desmet-Matthijs hím. Volt szerencsém ennek egy fiát dúcomban tudni, és egy unokája még most, 17 évesen is aktív tenyészgalambom. Az említett magdeburgi galambok is Krétások. „Krétás” volt az is, amelyik egy nagyon kemény 734 km-es versenyről egyesületi második, röpcsoport ötödik, kerületi tizenharmadikként érkezett. Csak két galamb volt aznap Kaposváron. Egy másik „Krétás” meg elveszett ekkor, pedig előző héten 2190 galamb közül volt kerületi ötödik. HOLDAS nevű Krétásom fia, klubtársamnál 590 km-ről kerületi harmadik, Rómából országos tizenegyedik.
KRÉTÁS
5050-79-6405 skh.
Jut eszembe… Érdekes világ a miénk! A kicsik tudják a nagyok mitől nagyok, a nagyok meg azt, hogy a kicsik mitől kicsik. Mindenki tud mindent. A másikról persze. A hozzáértés és az áldozatos munka többnyire meghozza gyümölcsét, de nem jelenti azt, hogy az illető messze földön híres bajnok lesz. Idő, pénz, motiváció, és szerencse is szükségeltetik. Ha nem megy a szekér, nem biztos, hogy attól van, mert pancser az illető.
Mi történt Anker után, Anker nélkül? A galambanyag nagy része nem maradt itt, azt sajnos Anker Gyuri, apja halála után pár évvel elkótyavetyélte. Bocsánat a kifejezésért, de ez az igazság. Persze, ezt csak amolyan Anker fanatikusként gondolom így, és nem azt jelenti, hogy Gyuri rossz ember volt. Egyáltalán nem. Csak nem volt galambász. Nagyjából erre a sorsra jutottak Alfi bácsi jegyzetei is. Tehát a kaposváriaknak nem jutott több az úgynevezett örökségből, mint másoknak. Sőt lehet, hogy kevesebb. Az élet nem állt meg, az elmúlt évtizedekben komoly hosszútávú versenyeken kilenc országos élhelyezésünk született, csupa egyszámjegyű. Legutóbb 2010-ben 1037 km-ről országos első! Dr. Lovas László szervezésében és a Kaposvári Egyetem támogatásával 1989-től több mint egy évtizedig működött az ország első nemzetközi postagalamb teszttelepe. Minden évben záróversennyel, galambárveréssel, nemzetközi galambászkonferenciával. Vétek János és csapata 2011-ben és 2012-ben szintén az Egyetem támogatásával Anker emléknapot és nemzetközi galambászkonferenciát rendezett. Vannak persze átlagos, szürke hétköznapok, hetek, hónapok, évek, amikor nem nagyon történik semmi. Ezek a nyugodt, eseménytelen időszakok alkalmasak szakmai gondolatok papírra vetésére. Ebben Berkes László és Vétek János országosan ismertek, elismertek. Szezonban aktívan versenyzünk, van két-három tenyésztőtársunk, akik kerületi szinten is meg-megvillannak. Hosszútávon vagyunk jobbak. Tartós, egyenletesen jó eredményekhez egy kicsit jobb helyen kellene lakni.
Nocsak, a végére egészen belelendültem. Jönnek a gondolatok, az ötletek. Mint régen. Így már lehet, lehetne dolgozni. Idős sporttársak, egykori riportalanyaim arcát látom magam előtt. Barátsággal fogadtak, rám bízták emlékeiket, gondolataikat, nekem adták féltve őrzött kincseiket, hogy valami hasznos szülessen majd belőle. Újra erősödik bennem a felelősség érzése.
Anker Alfonz Nemzetközi Postagalamb Teszttelep
Kaposvár
Zárszó kéne. Egy saját, meg egy ankeri. Hogy összefoglaljam a lényeget. Nos, én arra bíztatok mindenkit, hogy olvasson szorgalmasan minél többet. Ankert is, meg másokat is. Galambászirodalmunk nagyon gazdag, remek szakíróink voltak, vannak. Becsüljük meg őket, mert gondolataik, tapasztalataik megosztásával lehetővé tették, hogy lényegesen kevesebb verítékkel érjünk célba. De ne keseredjünk el, ha mégsem sikerül, nem biztos, hogy a felkészültségünkön múlott. Idő, pénz, motiváció és szerencse is kell. Jegyezzük meg Anker Alfonz szavait: „A tudás az tudás, mely többlet marad az ember számára akkor is, ha látszólagosan nincs eredménye, s tudatlanok vernek laposra. A tudás végső fokon elmélet. Az elmélet egy évszázad legjobbjainak a tapasztalataiból rakódik össze, és ha nem is nyújthat a tenyésztőknek száz százalékos biztonságú, garantált recepteket, az eredmény felé vezető helyes utat meg tudja mutatni.”A tartalom egy része a The Book Depository-ból származik.
Kaposvár, 2019. február 10.
Ferenczi Igor
Anker Alfonz Hagyatéka Alapítvány
Kuratóriumának tagja